Oldal kiválasztása

Benedek Tibor és Epres Panni fia, Benedek Mór 2007. június 24-én született, így most töltötte be 19. életévét.

Benedek Mór igencsak jó géneket örökölt a vízilabdázáshoz, hiszen édesapja háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázó.

Benedek Tibor 2013 és 2016 között a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya is volt.

Az azt követő években azonban egyre inkább elhatalmasodott rajta szörnyű betegsége.

Mindvégig harcolt azért, hogy életben maradjon és felgyógyuljon. Küzdelme 2 éven át tartott és ezalatt nagyon lefogyott, de szinte az utolsó pillanatig dolgozott, tanított.

2020. május 1-jével azonban lemondott minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységéről, ekkor már nagyon beteg volt. Életének utolsó napjait az intenzív osztályon töltötte.

Hosszan tartó, súlyos betegség következtében hunyt el 2020. június 18-án. Ekkor fia, Mór mindössze 13 éves volt.

Az ifjú tehetség a fiatalok csapatával (U18-as korosztály) néhány évvel ezelőtt világbajnok lett Buenos Airesben!

Mór döbbenetesen hasonlít az édesapjára, ez kiderül az alábbi képből is:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

BVSC-Zugló Vízilabda (@bvscvizilabda) által megosztott bejegyzés

Oszd meg, hogy mások is láthassák! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Terence Hill elbüszkélkedett káprázatos motorjával: őrület, hogy néz ki a vasparipa