Csézy, azaz Csézi Erzsébet élete már kisgyermekkora óta a zene körül forgott, hiszen édesanyja énektanár.
Mezőkövesden járt általános iskolába, majd Miskolcon végezte el a zeneművészeti főiskolát is, az operatanszakon.
Csézy közben többször vállalt fellépéseket mezőkövesdi és más rendezvényeken. Miskolcon szerzett diplomát énekművészként és kamaraművészként 2006-ban.
Emellett folytatta a családja hagyományait. A népművészet mesterséget nagymamájától tanulta, 2001-ben Japánban az Európa Kiállításon egyedül ő képviselte Magyarországot, a matyó kultúrát.
Egy hónapig mutatta be az egzotikus országban, hogyan is készülnek a matyó kézimunkák.
Ugyan még a befutott operaénekesek is elismerték Csézy tehetségét, az énekesnőnek viszont más tervei voltak, a popszakmában kívánt érvényesülni.
Országos ismertségre akkor tett szert, mikor 2008-ban ő képviselte hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Csézy a napokban világra hozta első gyermekét, egy kislányt, Elizabetet. Szerencsére mindketten egészségesek.
Íme a boldog anyuka és kislánya:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Csézy Instagram oldala)