Oldal kiválasztása

Baranya Dávid táncos karrierjét a Budapest Balett tánckarában kezdte és aktív résztvevője volt a társulat által szervezett turnéknak.

Így jutott el Németországba, Svájcba, Franciaországba, Kanadába. 2006-ban az egyik vezető kereskedelmi televízió tehetségkutató versenyén harmadik helyezést ért el.

Eddigi pályafutása alatt olyan koreográfusokkal dolgozhatott együtt, mint például Tihanyi Ákos, Barta Dóra és a világhírű Dennis Callahan.

Az általános iskola befejezését követően Budapestre költözött, és megkezdte tanulmányait a Talentum Táncművészeti Szakközépiskolában.

Még a középiskola elvégzése előtt státuszt kapott a Budapest Balettnél, és egyéves szerződést ajánlottak fel számára.

Részt vett a Vámpírok Bálja musical produkcióban, majd egy ideig külföldön folytatta pályafutását.

Ha a felesége mellett kíváncsi vagy Dávid közel egy éves kisfiára, Olivérre is, ide kattintva láthatod.

A táncos a 2. házassági évfordulóján közzétette esküvői képeiket is a közösségi oldalán.

Ekkora volt az összhang Dávid és Patrícia között:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Patrícia Nagy Dr (@nagypatricia) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Baranya Dávid Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  20 év után újra négyesikrek Új-Zélandon: élete kockáztatásával szült az anyuka