Tóth Gabi háza táján több fontos dolog is történt az elmúlt napokban.
Hírül adta például, hogy párjával, Papp Máté Bencével együtt tábort szerveznek. Így írt erről közösségi oldalán:
“Szeretnénk megosztani veletek, hogy Mátéval hónapok óta dolgozunk azon, hogy létrehozzunk egy tábort gyerekeknek, fiataloknak, ahol együtt táncolhatunk, zenélhetünk, játszhatunk, szórakozhatunk
Szeretnénk egy olyan közösséget építeni, ahol a zenén és táncon keresztül, akár életre szóló barátságok is szövődhetnek!
Hisszük, hogy nagy összetartó erővel bír és megannyi élménnyel teli pillanatot ad egy olyan közösség, ahol egy a ritmusunk
Szeretnénk megismertetni azt az értékekkel teli világot, amibe mi is beleszülettünk és “beleszerettünk”.
Reggeltől estig tartó szuper programokkal készülünk. Várjuk a jelentkezőket 8-18 éves korig, több korcsoportban
Hamarosan jelentkezünk a részletekkel – adta hírül az énekesnő az egyik friss bejegyzésében.
Majd egy újabb posztban beszámolt arról, hogy rendelt egy szőnyeget a konyhába, de kipróbálta, hogy mutat a teraszon, és lehet ott hagyja, mert annyira feldobja:
“Ezt a szőnyeget a konyhába rendeltem és imádom, de lehet a teraszon hagyom, mert nagyon feldobja” – közölte Gabi. Neked hogy tetszik a mesés szőnyeg?
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagram oldala)