Oldal kiválasztása

Farkasszemet nézett L. L. Junior és Körtvélyessy Kinga, folytatódik a híres páros cseppet sem egyszerű válópere.

Nincs könnyű dolga a bíróságnak, mindketten kitartanak a saját álláspontjuk mellett – hangzik el a TV2 tudósításában.

Most megszólal a rapper, exkluzív interjút adott a Tények Plusznak, elmondta, kinél lakhat majd a közös kislányuk, Lili.

Junior szerint ez már a célegyenes – elárulta, hol tart most a bírósági eljárás.

“Úgy érzem, hogy egyre közelebb vagyunk a megegyezéshez. Úgy érzem, ez egy nagy horderejű, rengeteg pontból álló szerződés, megállapodás. Lili életkorát figyelembe véve és az érdekeit szem előtt tartva, mindkét fél számára.

A vagyoni, családi, mindent-mindent szeretnénk együtt ezúttal lezárni és nem húzni sokáig. Úgyhogy abszolút látom, hogy a másik fél is nagyon-nagyon, tehát mindkét fél abszolút hajlandó”.

„Szerintem nem hiába vette a magyar alkotmányjog külön a vagyon-, és a családjogot. A vagyon az sima matek, abban abszolút nincs gond és a gyerek is már megegyezni látszik.

Már csak órák, átadás-átvétel, ilyen dolgok vannak, amit igazából az élet úgyis felül fog írni, és életünk végéig egymásra fogunk számítani, mint két szülő.

Mindig szülőtársak leszünk, és mindig ott leszünk egymásnak” – hangsúlyozta az interjúban L.L: Junior.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Kollányi Zsuzsi feldolgozta a Viszlát nyár című dalt, és Siklósi Örs emlékének ajánlja: nem győzik dicsérni, annyira jó lett