Oldal kiválasztása

Vasárnap este elindult a Sztárban Sztár Leszek negyedik évada, ami telis-tele volt vidám vagy épp megható pillanatokkal.

Voltak olyan versenyzők, akik megnevettették a zsűrit, és persze olyanok is, akik megríkatták.

Egy több mint 2 méteres fiatalembertől például még Majkának is bepárásodott a tekintete, kis híján elsírta magát.

Ide kattintva láthatod, milyen érzelmes és káprázatos produkcióval lépett színpadra, a női mestereknek folytak a könnyei.

És persze nem volt hiány vidám pillanatokból sem, rengeteget nevetett a közönség, Tilla és a mesterek is.

Az is előfordult, hogy a zsűritagok egymást szórakoztatták és remek csipkelődéseket rendeztek.

Mikor folyt a harc a versenyzőkért, Kőllő Babett fogta magát és kiparodizálta Tóth Gabit.

Eljátszotta, milyen az, mikor Gabi sértődötten kivonul a stúdióból. Fergeteges alakítást nyújtott.

Mutatjuk is rögtön a videót, itt most te is megnézheted:

Oszd meg, hogy mások is láthassák!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Négyszáz évvel ezelőtt egy hős szamuráj 15 bölcsességet gyűjtött össze, melyek hozzásegítették a boldog élethez