Oldal kiválasztása

A Sztárbox 2025-ben ismét ringbe szállnak a hírességek. Az idei évad szereplői hónapok óta készülnek a látványos összecsapásokra, amelyeket élőben közvetít az RTL.

A tavalyi év egyik legnézettebb műsorában, a Sztárboxban hamarosan újra ringbe szállnak a hírességek.

Az idei évad is elképesztő mérkőzéseket ígér, a versenyzők már hónapok óta készülnek a megmérettetésre a Sztárbox szakmai supervisora, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, Kovács Kokó István vezetésével.

A Sztárbox hatására rengetegen ragadtak bokszkesztyűt a hírességek közül is, és nem titkolt vágyukká vált, hogy ringbe és versenybe szálljanak.

Ennek is köszönhetően a tavalyi évadban a műsor készítői a férfi könnyűsúly súlycsoportjával bővítették a mezőnyt, amiben idén is nyolc elszánt sztár mérkőzik meg egymással a bajnoki övért.

Ebben a férfi könnyűsúlyban lép majd ringbe ifjabb Schobert Norbi. A sajtótájékoztatóra pedig elkísérte őt nővére, Schobert Lara.

Lara nem egyedül érkezett, vele volt új kedvese is, aki nem más, mint Csereklei Dávid, aki már ismerős lehet a tévénézők számára.

Feltűnt ugyanis a Cápák között című vetélkedően is, ahol üzleti partnerével komoly tőkét kapott a cápáktól. Íme a boldog pár, Lara és a milliomos üzletember:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Schobert Lara Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Az orvosok 10 éven keresztül nem tudták, mi baja, két szerelő azonban rájött a problémára: