Oldal kiválasztása

Pottyondy Edina kedd reggel ismét kendőzetlenül kimondta mindazt, amiről sokan csak hallgatnak.

Múlt héten a leköszönt miniszterelnök, Orbán Viktor leltárt készített, ezt pedig Edina sem hagyta szó nélkül.

Így beszélt erről videójában: “Orbán Viktor leltárt készített, de a leltárból kimaradt például az államadósság.

Nyilván “nem olyan fontos adat”, hiszen “csekélyke összegről” beszélünk: a 2010-es huszonkétezer-milliárd forintról mostanra hatvannyolcezer-milliárd forintra nőtt.

És amíg erről sunyit, Orbán azzal büszkélkedik, hogy az állami vagyont megduplázták.

Ha az inflációt is figyelembe vette volna az exminiszterelnök, akkor nem dupláztak, hanem nagyjából 20%-kal ér kevesebbet az állami vagyon, mint amit Bajnai átadott.

És ehhez jön a brutális államadósság, és ebben még mindig nincsen benne, ami az uniós forrásokból “eltűnt”.

Gyakorlatilag kifosztották az országot. Az Orbán-korszak végén Magyarország úgy egyensúlyozik az államcsőd küszöbén, hogy az állam szociális és szolgáltató funkcióit a működőképesség határáig építették le” – hangsúlyozta.

Itt lentebb a teljes videót megnézheted:

Oszd meg, hogy mások is láthassák!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Videóra vették Balogh Tamásné egyik legelső fellépését! Így mutatkozott be énekesnőként: