Oldal kiválasztása

Miután véget ért a Házasság első látásra 3. évada, kiderült, hogy a párok közül csak Kármen és Dani maradt együtt.

A műsor forgatása több hónappal ezelőtt befejeződött, a Tények Plusz stábja pedig néhány héttel a forgatás után meglátogatta a párost.

Ez még mindig nyár végén vagy ősz elején lehetett, hiszen Kármen és Dani nyári ruhában álltak a kamerák elé. Elmondták, hogy halad a közös életük:

“Próbáltuk felvenni a saját ritmusunkat, és megmutatni a saját valónkat, hogy ezek vagyunk mi. Edzeni jártunk, voltunk jazzkoncerten, és aquaparkozni is. Arra próbáltunk összpontosítani, hogy felépítsük azt, ami egyébként mi vagyunk.

Az összeköltözés volt nagy macera, mert azt gondoltam, pikk-pakk megleszünk, de három-négy napba is beletelt. Én úgy gondolom, hogy egyébként tök jól egymásra tudtunk hangolódni” – közölte Kármen.

“A kísérlet most abba a stádiumába lépett, ahol már minden rajtunk áll vagy bukik” – vette át a szót Dani.

A férfi egyébként közösségi oldalán végre bevallotta, miért maradt Kármennel! Őrület, miről rántotta le a leplet: ide kattintva láthatod.

Kármen a Tények Plusznak elmondta: “A kísérlet alatt jó párszor csúnyán kifordultam önmagamból. Elég szélsőségesen ki tudok borulni, és ezt a műsorban is hoztam sajnos. .

Amiért a műsorba jelentkeztünk, mi azt megkaptuk. És iszonyatosan jól kiálltuk azokat a próbákat, amiket elénk görgetett az élet” – árulta el. Itt a teljes beszélgetést megnézheted:

Oszd meg, hogy mások is láthassák!

(Kiemelt kép: TV2)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Egy olimpiai bajnok műkorcsolyázó, egy magyar hegedűvirtuóz és a Keresztapa zenéje: ez így együtt megismételhetetlen