Az Ázsia Expressz a tavalyi év egyik legnézettebb műsora volt. A szériát végül Kucsera Gábor és Tóth Dávid nyerte meg.
A legmegosztóbb szereplő pedig kétségkívül Alekosz volt, aki sokaknál kihúzta a gyufát azzal, ahogy a párjával, Varsányi Rékával bánt.
Az egyik feladat során párcsere következett, és Réka Kucsera Gáborral került össze.
A nézők szerint a páros remekül összeillett: Réka szinte kivirult a kajakos mellett és Gábor is sokkal többet nevetett, mint előtte összesen.
Már akkor rengetegen felvetették, hogy az életben is meg kellene próbálniuk egy párként, ám ezidáig semmi nem utalt erre.
Most azonban Gábor Réka otthonából jelentkezett be, Rékával és annak gyerekeivel kártyázott, fülig érő szájjal.
A kommentelők szerint jól illenek egymáshoz, és a hozzászólók nagyon örülnek, hogy végre ismét együtt látják őket.
Azt persze még nem tudni, pontosan mi van köztük, de hamarosan talán ez is kiderül.
Íme a videó! Neked mi a véleményed? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: TV2)