Oldal kiválasztása

Gáspár Győző, azaz Győzike Salgótarjánban született 1974 januárjában. Egy Nógrád megyei kisközségben, a Szécsényi járásban elhelyezkedő Nógrádmegyerben nőtt fel.

Győzike 14 éves korában kezdte el kitanulni eredeti szakmáját, ami nem más, mint hentes. Három éven át tartottak a tanulóévek. Így nyilatkozott erről a Tények Plusznak:

1988-ban kezdtem el kitanulni a szakmát, és csak azért lettem hentes, mert a nagyapám ezt akarta. Én nem akartam hentes lenni, kizárólag Michael Jackson akartam lenni.

Győzike a riportban elmondta, hogy végül nagyon megszerette ezt a szakmát, és jól érezte magát az itt eltöltött három esztendő alatt.

Akkor még igazán boldog volt, és nagy reményekkel vágott neki a hentes szakmának.

Ám nem dolgozott benne sokat, hiszen nem sokkal a szakma megszerzését követően teljesen másképp alakult az élete.

Immár több mint 2 évtizede életét lényegében a nyilvánosság előtt éli, szinten minden pillanatát fotók, videók örökítik meg.

Idei karácsonyáról is sok-sok kép árulkodik, amit egy különleges montázsba fűzött össze.

Neked mi a véleményed?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gáspár Győző (@gaspargyozo) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Gáspár Győző Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Többféle foltot is kiválóan el tudsz távolítani, csupán egy kis tej segítségével: videó arról, mit kell tenned