Oldal kiválasztása

Ez az étel hamar nagy kedvenc lesz, hiszen percek alatt elkészül, és sokba se kerül. Ráadásul ízletes és egészséges.

Kívül roppanós, belül habkönnyű, bizony nem csoda, hogy valósággal eteti magát.

Fogyaszthatjuk salátával, mártogatóssal, vagy zöldséges körettel, de akár magában is, úgyis kiadós és finom.

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 1 db hagyma, 4 tojás, 2 – 3 evőkanál liszt, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 1/2 bögre olaj, 100 g kemény sajt,

És persze kell még egy kis só és bors ízlés szerint, ki mennyit szeret.

Miután meghámoztuk és megtisztítottuk a krumplit, főzzük meg sós vízben. Ha készre főtt a burgonya, törjük össze.

Tisztítsuk meg a hagymát, mossuk meg majd szeleteljük fel apró kockákra. Reszeljük le a sajtot és a burgonyával együtt tegyük egy tálba, adjuk hozzá az apróra vágott hagymát.

Aztán tegyük hozzá a két tojást, borsozzuk és sózzuk úgy, ahogy mi szeretjük, ezt követően pedig keverjük jól össze.

Verjünk fel a másik két tojást, majd az összedolgozott masszából formáljunk fasírtokat.

Tegyük az olajat egy serpenyőbe, forrósítsuk fel majd a megformált fasírtokat mártsuk lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába és süssük ki a forró olajban.

Ennyi az egész, miután kicsit kihűlt, már tálalhatjuk is! Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Oszd meg, hogy mások is elkészíthessék! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  A mentők a kórházba siettek a haldokló nővel, ám útközben a hölgy kért valamit: erre ők beletapostak a fékbe