Immár 14 éve, hogy László Attilát, az akkor 14 esztendős erdélyi énekest az egész ország a szívébe zárta.
Attila 2011-ben tűnt fel a Csillag születikben, ám a műsor után elmaradt a nagy fordulat.
„Utána hirtelen felkaptak, aztán lecsengett az egész, nagyon sokáig” – mondta a ma már 28 éves srác, aki Palik László műsorában vendégeskedett.
“2016 óta kezdtem el az online térben jobban mozogni, énekelni, de akkor nem csináltak belőlem celebet” – folytatta Attila. .
„14 évesen az ember nem biztos, hogy tudja is, hogy mi is az, hogy celeb, mit is jelent ez igazából. Azt kell mondjam, hogy örülök a sorsnak, hogy így történt, hogy ez nem így lett, hogy hagyták, és én is hagytam lecsengeni ezt az egészet. Telt az idő, tudtam a tanulásra is összpontosítani.
Aztán éreztem, hogy nagy volt a csend körülöttem, volt egy időszak, amikor azt hittem, hogy ez ennyi volt, megyek vissza Kézdivásárhelyre, zenélek majd tovább valahol, bárhol.
Mégsem adtam fel, a szüleim is sokat bátorítottak benne, hogy ezt csinálni kell, nem kell feladni. Az online térben elkezdtem feldolgozásokat csinálni, újra sokan megtaláltak.
Sokan visszaemlékeztek arra a 14 éves gyerekre, aki a Csillag születikben volt régen. Valószínűleg véletlenül is, de valahol tudatosan is maradtam ki a bulvármédiából” – árulta el az énekes. Így nézett ki régen:
Itt láthatod, mennyit változott László Attila az elmúlt 14 évben. Alig lehet ráismerni!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: RTL)