A Házasság első látásra Rékája elárulta, hogy érzi most magát, hónapokkal a műsor befejezése után. Így nyilatkozott a Metropolnak:
Most egy nagyon jó, kiegyensúlyozott időszakban vagyok. Bár a munka nagyon sok, de imádom, hogy alkothatok, és nőkkel dolgozom, ami viszont rengeteget ad.
De közben figyelek magamra is, mozgok, töltődök, sokat nevetek, és igyekszem megélni a mindennapok apró örömeit” – kezdte Réka.
A műsor befejezésekor meghozott döntéséről – nem adott második esélyt Ricsinek – így nyilatkozott: “Szerintem nem véletlenül kaptam a szakértőktől az örök optimista jelzőt, mert én tényleg az a típus vagyok, aki mosolyogva ment be és így is jött ki.
Azt viszont abszolút nem bántam meg, ahogy döntöttem. Jól átgondoltam, és következetesen hoztam meg a döntésemet, szóval nem aznap reggel ébredtem így.
Azt gondolom, hogy nem is volt meglepetés, hogy nemet mondtam, hiszen én ezt már előtte is kimondtam, és ha egyszer valamit kimondok, akkor az úgy van” – hangsúlyozta.
Réka nemrég megszólalt egykori férje, Ricsi új barátnőjével kapcsolatban is: “Kiderült, hogy teljesen…” – a folytatást ide kattintva láthatod.
Itt pedig azt is megnézheted, hogy Réka milyen fantasztikusan mozog a rúdon.
Neked hogy tetszik?
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Oszd meg, hogy mások is láthassák!
(Kiemelt kép: TV2)







