A Házasság első látásra Petije nemrég igencsak komoly és tartalmas gondolatokat osztott meg közösségi oldalán. Mutatjuk:
“Mindig arra vágytam, hogy kiszakadhassak. A föld alatt kellett élnem, hiszen csak ott nem ostromolták a világomat.
A Megértés pedig veszélyes felismerés, hiszen azzal egyidejűleg, rábízzuk a lelkünket a másikra.
Mostanáig nem ülhettem a felhőkre, hiszen a föld alatt csak jól lakhattam a látványával.
Most kiülhettem a szélére, s elkápráztat amit látok. Talán tényleg csodálatos a világmindenség, s talán mindenki oda ülhet, ahova mindig is tartozott.
Talán nem esünk le, s soha sem kell leszállnunk” -hangsúlyozta bizakodva a fiatal cégvezető.
Peti bámulatos karácsonyi ajándékot vásárolt, ráadásul mindezt jótékony célból tette.
Egy 70 literes akváriumot vett az egyik óvodának, hogy örüljenek neki a gyerekek.
Kész szerencse, hogy levideózta, különben nem hinnénk el:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Oszd meg, hogy mások is láthassák!
(Kiemelt kép: Jagicza Peti Instagram oldala)







