Oldal kiválasztása

A Britain’s got talent az Egyesült Királyság talán legnépszerűbb tehetségkutató műsora, ahol bárki megmutathatja, miben jó, miben tehetséges, egy szakértő zsűri pedig az előadás végén megítéli a produkciót.

Ennek a produkciónak a végén az ítészek azonban alig láttak. Ugyanis mindegyikük szeme könnyes volt. Aki pedig megríkatta őket, nem más, mint Beth Porch, egy 25 éves fiatal hölgy.

Beth ápolónőként dolgozik, ráadásul igen embert próbáló környezetben: daganatos kisgyerekek mellett vállal nap mint nap ápolónői szolgálatot, hogy szebbé tegye a kórházban töltött napjaikat.

Azonban sokszor a beteg gyerekektől kapott szeretet az ő napjait is könnyebbé teszi: ennek kapcsán írta meg lelkekig érő dalát, melynek címe: You Taught Me What Love is, vagyis, Ti tanítottátok meg nekem, mi a szeretet. Minden tiszteletünk ezé a tehetséges és odaadó 25 éves lányé:

Oszd meg, hogy mások is hallhassák! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Hús nélkül is lehet mámorítóan finom a töltött káposzta: készítsd így, sokkal olcsóbb és ugyanolyan jó