Oldal kiválasztása

Moritz Anastasia, a Házasság első látásra szereplője jogi lépéseket tett, miután állítása szerint a forgatások során több stábtag verbálisan bántalmazta őt.

“Egészen a bíróságig kell mennem azért, hogy kiálljak magamért, illetve azokért is, akiket korábban hozzám hasonló sérelem érhetett” – nyilatkozta a Storynak.

Varga Máté, aki szintén tanúja volt a történteknek, kötelességének érzi, hogy nyilvánosan is kiálljon Anastasia mellett. Elmondása szerint a stáb egyes tagjai rendszeresen megalázó megjegyzéseket tettek rájuk.

„Az egyik szerkesztő rendszeresen mondta Anastasiára azt, hogy hülye p***a, rám meg hogy beképzelt f**z. Ez egy a sok közül.”

Közben kiderült, hogy Anastasia és Máté máris huncutkodtak a Házasság első látásrában! Elmesélték, mi történt: ide kattintva láthatod.

Anastasiánál aztán elpattant a húr, és faképnél hagyta Mátét: ide kattintva megnézheted.

A verbális bántalmazásokra visszatérve Máté a legdurvább esetnek azt tartja, amikor Anastasiának sürgős nőgyógyászati problémája akadt, és a stáb még a vizsgálat közben is forgatni akart.

„Sürgősen nőgyógyászhoz kellett vinnem Anastasiát, amit jeleztünk a szerkesztők felé, akik egyfajta lehetőséget láttak ebben, és közben végig forgatni akartak.

De még a vizsgálóban is! Mondtuk, biztos, hogy nem. Végül az orvos kidobatta őket” – részletezte a történteket.

Íme egy békésebb jelenet Anastasiával és Mátéval:

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Laci sírva tette felelőssé a Házasság elő látásra Tücsijét! "Elvette tőlem azt, hogy..."