Oldal kiválasztása

Rácz Jenő kemény időszakon van túl, hiszen Sztárboxos szereplését több hónapos felkészülés előzte meg. Ráadásul a séf egész a döntőig menetelt, három durva összecsapásban is részt vett.

A döntőben ő húzta a rövidebbet, Molnár Áron kiütötte őt, és csak később derült ki, hogy a pofonoktól milyen brutális sérüléseket szenvedett.

Jenő ugyanis elment egy kórházi ellenőrzésre, a vizsgálatok pedig döbbenetes eredményt mutattak: a séfnek eltörött az arccsontja és szeme alatt is leszakadt egy ideg. Jenő közzé is tette a megdöbbentő felvételeket: Ide kattintva láthatod.

Egy újabb vizsgálaton kiderült: a séf arccsontját nem kell műteni, a törés ugyanis egy vékony csonton következett be, így néhány héten belül majd magától összeforr. Jenő végre nyugodtan elutazhatott egy kicsit pihenni feleségével és kislányával. A Maldív-szigeteket vették célba, itt láthatod, milyen fantasztikus a szállásuk.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rácz Jenő (@chefjenoracz) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Rácz Jenő Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Még Curtis és Manuel is libabőrös lett, mikor meghallották, mit tud ez az olasz lány! Te jó ég!