A Házasság első látásra Petije titokzatos figura, ám mos végre bevallotta, mivel is foglalkozik valójában. A cégvezető így írt bejegyzésében a közösségi oldalán:
“Ízelítő abból, amikor a bemutatkozómban elhangzott, hogy “UV Technológiát forgalmazok szempilla stylistoknak”
Mit is jelent ez? 130%-on, minden szegmenst megismerve, megtanulva és megértve az adott területen belül! Nem csupán egy brand.. egy életmű! Maximális termékminőség, maximális vásárlói support, makulátlan üzemeltetés!
Nem, ez nem üzlet, ez álom, álom volt mikor elindult, s álom benne minden nap! Bátran állítom, hogy a legkedvesebb partnereket és vásárlókat kaptam az élettől, büszke vagyok arra, hogy egy ilyen csodálatos közösségnek alkothatok!
Számomra már a 23/24-es évben megadtátok a kiteljesedés lehetőségét, 2025-ben pedig úgy gondolom, minden gyermekkori álmomat felülmúltuk, bár úgy tűnhet, ez egy Alone folyamat volt.
Nem, ehhez mindannyian hozzájárultatok és lassan 3 éve, mindennap hozzá is járultok! Leírhatatlan a hálám, köszönöm mindenkinek, aki részese ennek az életpályának” – közölte Peti.
A cégvezető nemrég egy műsorból kimaradt, kulisszák mögötti jelenetet is posztolt: ide kattintva láthatod.
Itt lentebb pedig megnézheted a videót, amiből kiderül, mi is Peti munkája.
Neked mi a véleményed?
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Oszd meg, hogy mások is láthassák!
(Kiemelt kép: Jagicza Peti Instagram oldala)







