Ezt a történetet egy középkorú hölgy osztotta meg a Facebookon. Újabb bizonyíték arra, hogy nem a ruha, és főleg nem a pénz teszi az embert:
„Ma reggel különös dologra ébredtünk: mintha valakinek a mutatóujja rágyógyult volna a kaputelefonunk csengőjére. Párom nagy nehezen kikászálódott az ágyból (nagyon későn kerültünk ágyba), hogy megnézze mi történt.
Mivel én inkább az alvást választottam, így nemrég tudtam csak meg a sztorit: egy hajléktalan férfi állt a kapuban, egyik kezében szomszédunk személyijét lobogtatva.
Tudni kell, hogy a szomszédasszonyunkat, tegnap kizsebelték a buszon, elvitték a tárcáját benne az összes iratával és készpénzzel, a Belvárosban.
A hajléktalan Óbudán találta meg a tárcát egy kuka dobva, miközben éppen élelem után keresgélt.
Sajnos a pénz már nem volt benne, de az iratok hiánytalanul megvoltak és mivel tudja, hogy mennyire sok nyűgöt, utánajárást és pénzkidobást okoz az összes irat újra beszerzése, elindult a tárcával és elsétált vele hozzánk az Alagúthoz.
A szomszéd nem volt otthon mert éjszakás műszakban dolgozik, ezért hozzánk csengetett be, hogy adjuk át neki. Elmesélte azt is, hogy ez már a harmadik tárca egy év alatt, amit visszavisz jogos tulajdonosának.
Miközben beszélgettünk, megérkezett a szomszéd is, akinek hatalmas boldogsággal és megkönnyebbüléssel indulhatott így a napja.
Nem intézte el egy halk „köszönöm”-mel a dolgot, pontosan átérezte, mekkora áldozatot hozott érte az, aki átgyalogolt a pénztárcával a városon, hogy visszajuttassa neki.
Azt mondta, megnyugodhat, mert egész télen nem fog éhezni, erről ő gondoskodik!
Nagyon megható volt ezt hallani! Lám-lám, megint bebizonyosodott a mondás: ne ítélj elsőre!
Neked mi a véleményed róla? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon!