Úgy tűnik, hogy Anastasia és Máté között azért még nem igazán lobbant fel a szikra a Házasság első látásra című műsorban.
Máté például így nyilatkozott Anastasiáról: “Hercegnő szeretne lenni, már a tiara is valószínűleg jelzésértékű volt.
Én értem, hogy ez 10-ből 9 pasinál működik, csak én meg már láttam szépségkirálynőt közelről.
Tehát nem fogok s*ggre esni attól, hogy te már nyertél egy szépségversenyt.
Nagyon ügyes vagy, remekül vered vissza a fényt. Tehát erre most ennyit tudok mondani” – közölte a 24 éves srác.
Persze Anastasiát sem kellett félteni, ugyanis durva jelzővel illette Mátét! Felvették, mit mondott rá: ide kattintva láthatod.
A Házasság első látásra Lacija sem teketóriázott, ő is jó alaposan beolvasott újdonsült feleségének, Tündének: ide kattintva megnézheted.
Itt lentebb pedig láthatod, ahogy Máté kitálal Anastasiáról! Kertelés nélkül kimondta, mit gondol róla.
Íme a felvétel:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Oszd meg, hogy mások is megnézhessék!







