A húsvét és a hozzá kapcsolódó ünnepek a mozgó ünnepek közé tartoznak, azaz nem esnek a Julián naptár szerinti év ugyanazon napjára minden évben.
A Nap mozgása mellett a Hold mozgásától is függ a dátum – némileg a héber naptárhoz hasonló módon. A húsvét helyes időpontja gyakran vita tárgya.
Az első niceai zsinat 325-ben határozott úgy, hogy az egyház tagjai a húsvétot ugyanazon a vasárnapon ünnepeljék, és pedig legyen a keresztény húsvét időpontja a tavaszi nap-éj egyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap.
Sajnos ennek meghatározására nem jelöltek ki módszert, így például az alexandriai pátriárka és a római pápa alá tartozó egyházrész másképpen számította a húsvét időpontját.
Később a 6. században alkotta meg Dionysius Exiguus azt az eljárást, amely azóta is az alapját képezi a húsvét időpontja kiszámításának.
Húsvéthétfő alkalmából Orbán Viktor és Magyar Péter is meglocsolta az édesanyját. A kormányfő 3 unokájával ment locsolkodni: ide kattintva láthatod a videót.
Magyar Péter pedig egymaga locsolta meg édesanyját, akit a fotónak köszönhetően végre-valahára megismerhetünk: ide kattintva megnézheted.
Ebből a lentebbi videóból pedig az is kiderül, milyen káprázatosan nézett ki a húsvéti asztal Till Attilánál.
Tele volt finomságokkal:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Oszd meg, hogy mások is láthassák!
(Kiemelt kép: Till Attila Instagram oldala)







