Oldal kiválasztása

Baba Vanga 1911-ben született az Oszmán Birodalomban. Idő előtt a világra jött, és így sok egészségügyi bajjal meg kellett küzdenie. Vangát korához képest intelligensnek tekintették, már gyerekkorában is.  Különcsége akkor mutatkozott meg, mikor saját játékokat talált ki, és segített másokat „meggyógyítani”. Gyógyfüveket írt fel barátainak, akik a játék szerint betegek voltak.

Szemtanúk szerint nagyon félénk volt, szemét homok és kosz takarta, amiket a fájdalom miatt nem is tudott kinyitni. Csak részben volt pénze a családnak meggyógyíttatni az ekkor szerzett sebeket. Így fokozatosan elvesztette a látását.

A második világháború alatt Vangát sok ember bámulta, amiért tud gyógyítani, és képes megmondani a jövőt. Sokan azért keresték fel, hogy elmondja nekik, rokonaik életben vannak-e, és ha nem, akkor hol haltak meg. 1942. április 8-án még maga III. Borisz bolgár cár is meglátogatta.

A II. világháború után bolgár politikusok és a Szovjetunó különböző tagköztársaságainak a vezetői is megfordultak nála, többek között Leonyid Iljics Brezsnyev szovjet kormányfő is.

Vanga 1996. augusztus 11-én mellrákban halt meg. Temetése nagy tömegeket megmozgatott. Vanga végakaratának megfelelően petricsi házából múzeum lett, amely 2008. május 5-én nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.

Egyes források szerit Baba Vanga megjövendölte a Szovjetunió felbomlását, a csernobili atomerőmű-balesetet, Joszif Sztálin halálának dátumát, az orosz K–141 Kurszk tengeralattjáró elsüllyedését, a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat.

A vak misztikus a feltételezések szerint, még 1979-ben találkozott Valentin Szidorov íróval, akivel a következő nem túl biztató jövendölését megosztotta – írja a The Sun. 

„Minden ki fog olvadni, mint a jég, csak egy marad érintetlenül: Vlagyimir dicsősége, Oroszország dicsősége. Túl sokan fognak az áldozatául esni. Senki sem tudja megállítani Oroszországot.

Mindenkit el fog távolítani az útjából, és nem csak megtartja a hatalmát, de a világ ura lesz”.

Olvasd el ezt a cikket is –>  A barátnőm bevagdosta a mosogatószivacsot, durván megkönnyítve ezzel a takarítást

Baba Vanga jövendölése alapján egész Európa pusztasággá válik. Az asszony szerint minden elolvad, mint a jég, egyedül Putyin és Oroszország dicsősége marad érintetlen.

Ha Nostradamus jóslatát is szeretnéd ismerni a háborúról, aki szerint Ukrajna csak a kezdet, ITT elolvashatod.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!