Oldal kiválasztása

Vastag Csaba és Evelin már tavaly ősszel megismerkedtek egymással, mindeddig azonban titokban tartották kapcsolatukat.

Most azonban elérkezettnek látták az időt arra, hogy felvállalják szerelmüket. Az is kiderült, hogy már össze is költöztek.

A Story magazin készített velük interjút, nemcsak Csaba mesélt a lapnak, hanem Evelin is:

“Jól beszélek angolul, elég gyorsan megtanultam felsőfokon héberül, és gyerekkorom óta anyanyelvi szinten beszélem a beás nyelvet.

Jelenleg is tanulói jogviszonyban vagyok, közben egy vállalkozást is igyekszem indítani” – árulta el magáról a csodaszép hölgy.

Vastag Csaba is bőbeszédű volt, azt is mondta, hogy legalább 4 közös gyereket szeretnének.

“Egyelőre még nem volt lánykérés, de egyikünk számára sem kérdés, hogy mi egymással szeretnénk leélni az életünket. Legalább 4 gyereket tervezünk, ha csak lehet, nem nagy korkülönbséggel.

Tudom, hogy most találtam meg a másik felemet, ezért úgy érzem, hogy megértem arra, végre nekem is legyen saját családom.

Eddig igyekeztem mindent tökéletesen csinálni, soha nem elégedtem meg félmegoldásokkal, ezért hiszek abban is, hogy az apaság igazán nekem való.

Vagy legalábbis megpróbálok majd mindent megtenni, hogy jó apa legyek, és mindig számíthassanak rám a gyerekeim” – mondta az énekes.

Íme Csaba és barátnője, Evelin:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: TV2)

Olvasd el ezt a cikket is –>  A Karib-tenger kalózainak csúf boszija a valóságban igéző szépség: elég, ha csak rápillantunk a képeire