Oldal kiválasztása

Vadonatúj nótával jelentkezett a két jó barát, Pápai Joci és Majka, a klip már most óriási siker! Így ír a dal keletkezéséről Pápai Joci Instagram oldalán:

“Drága Barátaim! Nagyon izgatott vagyok, nagy nap ez nekem! Régóta készülök ezzel a dallal, több, mint fél évet dolgoztunk rajta egy közel 100 fős csapattal!

Bárkit belevontam, egyből érezte a súlyát, komolyságát az üzenetnek” – kezdte Joci, majd így folytatta:

“Sok dal születik előadók életében, de tudom jól, hogy ez nagy lábnyom az én életutamban!

Megmentett ez a dal engem, hiszen miközben írtam, újjászülettem” – hangsúlyozta bejegyzésében az énekes.

“A “Barokk” arról a bűnről szól ebben a rohanó világban, hogy teljesen kihasználjuk és megöljük a minket körülvevő természetet, a világot és hogyan ontjuk ki egymás életét a háborúkban!

Ez egy IMA, egy fohász Istenhez, hogy bocsássa meg bűneinket és mutasson kiutat ebből a háborúkkal és természeti katasztrófákkal sújtott világból, adjon lelki békét MINDENKINEK!

Hallgassátok meg Ti is, bízom benne,hogy gyógyítani fogja a lelketeket! A megosztásokat köszönöm, jusson el minél több emberhez! Nagy szükség van rá” – zárta bejegyzését Joci.

A Majkával közös dalt és klipet egy nap alatt több mint 160 ezren látták. Itt most te is megnézheted!

Neked hogy tetszik a vadonatúj dal és a klip? Írd meg kommentben Facebook oldalunkon!

Oszd meg, hogy mások is láthassák! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Videón mutatta meg álomotthonát Király Linda! A konyha és a nappali is káprázatos!