Tóth Andi hetek óta elutasította a sajtó megkereséseit, pedig a pletykákban többször előkerült a neve egy rendőrségi ügy kapcsán.
A találgatásokat azonban menedzsere rendre cáfolta. Andi mindeddig mégsem nyilatkozott, most azonban megtörte a csendet.
A Borsnak árulta el, hogy mit érez most. Elmondta, hogy nem tud elmenni fellépni a Dancing With The Stars című műsorba.
Állítja, ennek semmi köze sincs ahhoz a botrányhoz, amivel bizonyos körök próbálják kapcsolatba hozni.
“Nagyon dühös voltam, amikor kiderült, hogy nem tudok menni ezen a hétvégén.
De a döntőben esküszöm, olyat fogok táncolni Andrei-jel, hogy mindenkinek keresztbe áll tőle a szeme.
De félreértés ne essék. Nem azért megyek vissza, hogy másoknak megmutassam, mi van velem.
Csakis magam miatt. Imádom ezt a műsort, a zenét, a táncot. Egyedül ezek motiválnak, a gyűlölködés nem, azt úgyis kapom, bármit is csináljak” – közölte az énekesnő.
Neked mi a véleményed Andi nyilatkozatáról? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Tóth Andi Instagram oldala)