Oldal kiválasztása

T. Danny egy ország kedvencévé vált a Dancing With The Stars című műsornak köszönhetően.

Míg addig nagyrészt csak a fiatalok ismerték az énekest, mostanra minden korosztálynál nagyon népszerű, hiszen káprázatos táncokat mutatott be.

Sokat őt várták győztesnek, és saját maga is nagyon csalódott volt, hogy a három döntős közül ő esett ki elsőként. Sírva mondta el, mit érez: Ide kattintva láthatod.

Ám azért boldog pillanatokból is kijutott neki, hiszen végre felvállalta gyönyörű barátnőjét: Ide kattintva megnézheted, ki az.

T. Danny most közösségi oldalán fedte fel érzéseit azzal kapcsolatban, hogy véget ért számára a táncos utazás. “Hát, ennyi. Vége. Nehéz most okosat mondani, de megpróbálok. Először is szeretném megköszönni azt a rengeteg támogatást, jó kívánságot, üzenetet, drukkolást és szavazatot, amit az elmúlt két hónapban kaptam tőletek!

Nélkületek ez biztosan nem ment volna. Ahogyan nélküled sem, Lau. Te voltál, aki az elejétől fogva bízott bennem és a közös célunkban. Elnézted a késéseimet a próbákról (persze, ilyen nem volt); elviselted, amikor okoskodtam; biztattál, ha hibáztam, és ami a legfontosabb, megtanítottál táncolni. Nem is akárhogy!

Hálás vagyok neked mindenért és örülök, hogy a báratomnak mondhatlak! Ez már a miénk, büszke vagyok magunkra. Ez a Dirty Dancing-es emelés pedig a táncos ‘karrierem’ csúcspontja volt. Köszönöm” – majd később így folytatta:

„Bár nagyon nem így szerettem volna befejezni, mégis hálás vagyok, hiszen olyan dolgokat viszek haza innen magammal, amik bármilyen kupánál többet érnek. Egy olyan felejthetetlen utazás volt ez, amit bármikor újrakezdenék.

Szerettem reggeltől estig bent lenni és szó szerint véresre edzeni magam. Szerettem hétről hétre kihozni magamból a maximumot és látni magamon a fejlődést. Szerettem az elmúlt 4 hónapot, szerettem táncolni. Mi az, hogy… imádtam” – olvashatjuk az előadó szavait.

Olvasd el ezt a cikket is –>  Károly király dührohamot kapott, a kamerák mindent vettek: durva, mi miatt akadt ki

Gondolatait pedig így zárta: “Ha a szíved csordultig telt, akkor már nem beszélsz, hanem énekelsz. És ha a szíved túlcsordul, akkor már nem énekelsz, hanem táncolsz”.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

T. Danny (@tdanny_official) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: T. Danny Instagram oldala)