A szombati X-Faktor tele volt drámai pillanatokkal, ám leginkább Puskás Peti döntései akasztották ki a mentorokat és a közönséget egyaránt.
Peti csak magára és a saját megérzéseire hallgatott, mentortársai véleményét egyszerűen semmibe vette.
Hiába próbáltak segíteni neki, kit állítson föl és kit tartson a széken, Peti mindig azt a személyt küldte haza, akit mentortársai leginkább bent szerettek volna tartani.
Az egyik döntésnél a közönség soraiban elszakadt a cérna valakinél, aki a versenyző hozzátartozója volt.
Az alábbi párbeszéd zajlott le közte és Puskás Peti között: – Szégyen vagy, Peti! Szégyen.
– Ez egy verseny, ahova jelentkeztek…
– Igen, és valaki valamit érdemel. És az öcsém megérdemelte volna, hogy ott legyen.
– Igen, és le is ültettem, megdicsértem, de nem hiszek benne. Én ülök mentorként itt, én döntök, és én vállalom a felelősséget a döntéseimért.
– Hát, már vállalhatod is. Komolyan, ezt vállalhatod is.
– Vállalom is a felelősséget, és lehet, hogy hibázni fogok, de benne látok fantáziát, akit leültettem. Márkban nem látom. Egyébként meg sok sikert kívánok neki, és bízom benne, hogy összejön az álma.
Itt te is megnézheted a jelenetet. Neked mi a véleményed? Szerinte jól döntött Peti vagy a többieknek volt igazuk? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon!
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!