Oldal kiválasztása

Vasárnap este két férfi nehézsúlyú mérkőzést is láthattak a nézők az RTL Sztárbox című műsorában.

Mindkét meccs kiütéssel ért véget: igaz nem a szó klasszikus értelmében. A mérkőzésvezetők gondolták úgy, hogy a felek egyike nincs olyan állapotban, hogy folytassa a mérkőzést.

Pintér Tibor és Dobrády Ákos meccse volt az első a sorban, és Tenya nem kegyelmezett a TNT énekesének.

Ide kattintva láthatod, micsoda pofonokat osztott ki neki, emiatt aztán idő előtt be is fejeződött az összecsapás.

Curtis és Szegedi Fecsó mérkőzése egészen másképp indult, itt ugyanis a rapper kezdett erősebben.

Curtis taktikája az volt, hogy az első menetben belead apait-anyait, hátha sikerül kiütni Fecsót.

Nos, ez nem így lett, utána pedig már az üzletember kerekedett felül a láthatóan nagyon fáradó Curtisen, aki többször is padlóra került.

A rapper már nem igazán tudott erős ellenfél lenni, úgyhogy a bíró úgy látta jónak, ha itt is véget vet a mérkőzésnek.

A végén Curtis elnézést is kért, amiért nem készült fel rendesen: itt láthatod az összecsapást:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Mazsi besokallt, a Maldív-szigetekről szólt be kritizálóinak: "Tudja valaki egyáltalán, mi az igazság? Vagy csak mindenki..."