Oldal kiválasztása

A Bors interjút készített a Séfek Séfe egyik legegyedibb és legmegosztóbb szereplőjével, Balogh Tamásnéval.

A pénzügyi tanácsadóként dolgozó Eszter beszélt gyerekkoráról is: “Apukám nem nevelt engem, nem ő élt velem. Én úgy vagyok vele, hogy ezt elengedtem, mintha nem is lenne.

A családot nem tudjuk megválogatni sajnos, mert ha lehetne, akkor biztos nem így alakult volna, de én azt gondolom, hogy így is megtettem mindent, hogy eljussak valamerre” – hangsúlyozta.

Közel 35 évvel idősebb férjéről a következőket árulta el: “Neki nagyon nehéz volt, mert tíz évig egyedül élt. Meghalt a felesége és ő ápolta. Picit megsérült lelkileg”.

Szóba került a gyermekvállalás is, így beszélt a témáról: “Mi nem görcsöltünk rá erre a sztorira, hanem úgy voltunk vele, hogy ha jön, akkor jön, ha nem, akkor nem.

Nyilván kicsit át kéne alakítani az életünket egy teljesen más irányba. Gyereket egyébként akkor érdemes vállalni, ha az anyagi jólét már megvan.

Hála Istennek elértük azt a szintet, hogy ne kelljen nélkülöznünk, és most már egy gyereket is tudnánk vállalni úgy, hogy meglegyen mindenünk” – közölte.

“Eszter egy nagyon gondoskodó nő, úgyhogy biztosan ő is nagyon jól ellátná a gyerkőcöt.

Szerintem rugalmasak vagyunk mind a ketten és felváltva tudnánk róla gondoskodni, ebből nem lenne probléma” – hangsúlyozta a férj, Balogh Tamás.

Itt megnézheted a teljes interjút:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Smink nélküli lesifotó készült Julia Robertsről: Így néz ki a színésznő 54 évesen