Őszintén kitárulkozott ifjabb Schobert Norbert az RTL Fókusz című műsorában, és arról is beszélt, hogy bizony elrabolták a szívét.
Ráadásul egy olyan hölgybe lett szerelmes, akivel már gyerekkorában is találkozott, ám aztán jó ideig nem látták egymást.
Majd nemrég ismét összefutottak, és akkor az ifjabbik Norbi érezte, ez bizony minden bizonnyal szerelem. Így mesélt erről:
“Mint amikor egy játszóházban összebarátkozol egy kislánnyal a csúszdánál, de aztán később nem is beszéltünk.
Teljesen megfeledkeztünk egymásról, nem is tudtunk egymás létezéséről, aztán egyszer csak találkoztunk vidéken.
Én nem igazán ismertem fel, de ő engem igen. Biztosan hallott rólam a tévéből meg az újságokból, mert ezekben azért szerepeltem.
Már kicsit érettebb fejjel elkezdtünk beszélgetni, és most már nem azt kérdeztem tőle, hogy eljön-e velem az ugrálóvárba, hanem elhívtam sétálni, hogy beszélgessünk” – közölte.
Schobert Norbika az interjúban bevallotta, szerelmes, nem is kicsit. Ő érzi, mi megy most végbe benne, és nagyon örül ennek az érzésnek.
A barátnőjéről azonban egyelőre nem kívánt többet elárulni – ám az interjút itt most teljes egészében megnézheted.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!