Schobert Lara, Rubint Réka és Schobert Norbert legidősebb gyermeke idén októberben már 20 éves lesz.
Így teljesen érthető, hogy egyre többet gondolkodik azon, mit szeretne majd dolgozni.
Lara az nlc.hu-nak adott egy hosszabb interjút, amelyben rövid és hosszú távú terveiről is beszélt.
Rengeteg követővel rendelkező közösségi oldalát például szívesen használná jövőbeni projektjeihez is.
“Eleinte nem volt benne tudatosság, nem ezért kezdtem el tartalmakat megosztani.
Pár évvel ezelőtt még nem tudtam, hogyan kell posztolni, vagy egyáltalán mi az, ami érdekli az embereket velem kapcsolatban.
Aztán jött egy ruhamárka megkeresése, az egyik kollekciójuk modellje lettem, ez volt az első együttműködésem.
Azóta már tudatosan kezelem az Instagramot, de nem a magánéletem részleteinek megosztására, hanem inkább munkacélból használom.
Így talált meg ez a megkeresés is, aminek nagyon örültem” – kezdte Lara, majd így folytatta:
“Azt már most kijelenthetem, hogy nem szeretnék alkalmazott lenni, így ezen nem is gondolkodtam.
Szeretnék indítani egy vállalkozást, amiről még nem beszélhetek, de azt irányítanám majd a jövőben” – árulta el Schobert Lara az interjúban.
Érdemes az egész interjút elolvasni, sok érdekességről esik benne szó.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani
(Kiemelt kép: TV2)