Oldal kiválasztása

Nem akárhova tért be tegnap este vacsorázni Sebestyén Balázs. A népszerű rádiós műsorvezető a kollégája, Rákóczi Feri éttermét választotta.

A vacsora és a társaság Balázs elmondása szerint isteni volt, ám utána egy nem várt, kellemetlen meglepetés fogadta a műsorvezetőt a kocsijánál, amit fényképen is megörökített.

Valószínűleg rossz helyen állt meg autójával, ugyanis kerékbilincset kapott. A fotót fel is töltötte közösségi oldalára, az alábbi néhány szó kíséretében: “Köszi a vacsit Feri, isteni volt a kaja”.

Balázs másnap reggel a rádióműsorában is elmesélte, mi történt: Elárulta, hogy a Király utcában parkolt le, majd vacsorázni indult. Egyszer csak megcsörrent a telefonja: a BKK-tól hívták, hogy a jármű, amit használ – egy kölcsön Mercedes – rossz helyen parkol. Balázs ekkor azonnal odasietett a helyre, ahol állt a kocsi, majd azt látta, hogy nem tudnak tőle haladni a trolik. Elmondta, csak egy közterület-felügyelő várta, aki udvariasan megkérte, hogy álljon hátrébb. Amikor ez megtörtént, visszament vacsorázni. Az este végeztével pedig, amikor visszatért az autójához, már kerékbilincs fogadta az autóján.

Ugyanis – hiába mondta egy másik közterület-felügyelő, hogy már jó helyen áll –, nem vette észre a második táblát és azt sem, hogy a kerékpársávra is rálógott.

Balázs magát tartja hibásnak, és ha másnak nem, annak legalább örült, hogy 15 percen belül be tudta fizetni a büntetést, és még bakkártyával is tudott fizetni.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Nádszálvékony lett Gáspár Virág: új képein már a hasa is látszik, nincs kétség, milyen sokat fogyott