Oldal kiválasztása

Már több mint 30 éve annak, hogy elhunyt az egyik legtehetségesebb énekes: Freddie Mercury 1991. november 24-én, vasárnap este aludt el örökre.

Két nappal később, zárt körű – szülei kérése szerint zoroasztriánus – temetésen vettek búcsút tőle. Fekete koporsóját egyetlen szál vörös rózsa díszítette, útját Aretha Franklin dala kísérte.

Testét elhamvasztották, hamvait máig ismeretlen helyre szállították (egyes információk szerint azt édesanyja őrizte).

2013-ban a londoni Kensal Green temetőjében találtak egy francia nyelvű emléktáblát, amin a Farrokh Bulsara, Freddie Mercury eredeti neve szerepel.

„Farrokh Bulsara emlékére, mindig közel leszek hozzád a szerelmemmel” – áll félig angolul, félig franciául a plaketten, amire születésének és halálának pontos dátumát rakták, M. aláírással.

Egyesek szerint a szignó Mary Austin lehet, a Queen-frontember volt barátnője, akivel hét évet éltek együtt, és aki végül megörökölte az énekes 7 millió fontot érő londoni otthonát.

Freddie-ről az utolsó képeket Jim Hutton készítette, 3 hónappal az énekes halála előtt.

Mercury külön kérte, hogy ne legyenek túl közelik a fotók, ám azok így is épp elég megrázóak.

Íme az énekesről készült utolsó két kép:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Freddie Mercury (@freddiemercuryclub) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Northfoto)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Tóth Gabi kitálalt az idei évről: "Amikor megcsap a halál szele, akkor..."