Oldal kiválasztása

A 37 éves brit pilóta elmondta, már dolgozik az ügyön, hogy a Hamilton név mellett ott szerepeljen édesanyja leánykori családneve, a Larbalestier is.

“Nagyon büszke vagyok a családomra, ugyanakkor nem igazán értem azt, hogy egy nő miért veszíti el a nevét, ha férjhez megy.

Ezért szeretném a nevét a Hamiltonnal együtt továbbvinni” – nyilatkozta a Mercedes versenyzője, akinek szülei kétéves korában váltak el..

Lewis Hamilton egyébként az édesapjáról korábban a következőket mondta: „Emlékszem, hogy az első Forma-1-es versenyem után 2007-ben néztem le a dobogóról és láttam, ahogyan az apám rám mosolyog.

Az nagyon-nagyon mély érzéseket váltott ki belőlem, mert nagyon-nagyon kemény szülő volt. Nem feltétlenül olyan, aki a legjobban szeret, mert úgy érezte, hogy mindig sziklakeménynek kell lennie” – elevenítette fel az emléket a versenyző.

A BBC Sport értesülései szerint Hamilton nem a vezetéknevéhez adja majd hozzá édesanyja leánykori nevét, hanem középső névként veszi azt fel.

Így például az F1-es közvetítésekben mégsem kell majd átírni a nevét. A hétszeres világbajnok teljes neve jelenleg Sir Lewis Carl Davidson Hamilton

Az interjúban Természetesen szóba került a bahreini idénynyitó is, melyről Hamilton azt mondta, kemény lesz.

Ugyanis a tesztek alapján egyelőre úgy tűnik, hogy legnagyobb riválisai, a Red Bull – benne a világbajnoki címvédő Max Verstappennel -, illetve a Ferrari is gyorsabbnak tűnik.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: részben MTI)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Pottyondy Edina ebben a videójában volt a legkeményebb Tóth Gabival: úgy adta neki az ívet, mintha nem lenne holnap!