Oldal kiválasztása

Nagy Feró Osváth Zsolt műsorának volt a vendége, és az egy órás beszélgetés során rengeteg téma szóba került.

Noha számos kérdésben eltérő a véleményük, Feró és Zsolt mégis kulturáltan tudott eszmét cserélni egymással, és voltak olyan témák, ahol talán még meg is tudták győzni a másikat.

A beszélgetés alatt Nagy Feró mesélt fiatalkoráról, a Beatrice kezdeteiről, arról, hogyan gáncsolta őt az akkori rendszer.

Ám a legérdekesebb kérdések mégiscsak az aktuális eseményekkel voltak kapcsolatban.

Moszkváról és Brüsszelről szólva Feró elmondta például, hogy „én abban a rendszerben nőttem fel, hogy mindig Moszkva mondta meg, hogy mi lesz a végső szó, most pedig Brüsszelből mondják meg, hogy nekem mi a jó.

Ha nem tetszik, akkor jön a választás, tessék választani egy másikat, aki majd megoldja” – hangsúlyozta a Kossuth-díjas zenész.

Azt, hogy szimpatizál a mostani kormánypárttal, természetesen nem is próbálta tagadni. Hangsúlyozta:

„Én szerintem az nem lopás, hogy Mészáros Lőrincet bízom meg azzal, hogy építse fel a toronyórát lánccal.”

Azzal kapcsolatban pedig, hogy mostanában sokszor kapja meg a “s*ggnyaló” jelzőt, egyszerűen csak annyit mondott: „Hadd nyaljam már azt a s*gget, ami nekem tetszik.

Itt megnézheted és meghallgathatod a teljes, egy órán át tartó beszélgetést, érdemes belepillantani:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Megnősült Zámbó Jimmy középső fia, Szebasztián: itt a videó az esküvőről