Nagyon nehéz időszak áll Molnár Gusztáv mögött, és ami rá vár, az még annál is százszor nehezebb lesz.
A Drága örökösök színészének élete alkoholproblémái miatt fenekestül felfordult.
Felesége elhagyta, és már az RTL Klubnál sem számítanak rá. Gusztáv döntött! Szeretne megszabadulni függőségétől.
Erre pedig nincs más lehetőség, mint az elvonó. A színész a Blikknek tett drámai nyilatkozatot mostani állapotáról.
“Egyik hajnalban úgy ébredtem, hogy artikulátlan hangokat adok ki, és kontrollálhatatlanul remegek. A remegés folyamatossá vált, mint ahogyan a hányinger és a verejtékezés is.
Ettől már tényleg nagyon megijedtem, mert hiába határoztam el, hogy egyedül leteszem a piát, be kell látnom, hogy ez nem fog menni.
Az elvonási tünetek túl erősek” – közölte a színész, aki úgy döntött, ismét megpróbálkozik az elvonóval.
“Nem akarok az a színész lenni, aki 35 évesen halálra itta magát. Mert tudom, hogy haldoklom! Ha ezt a lépést most nem teszem meg, akkor ezt nem fogom túlélni” – mondta el Molnár Gusztáv.
“Harminc kilót fogytam, mert enni sem tudok. Először a pszichiátriára kell bevonulnom a zárt osztályra, onnan pedig az elvóra.
Szeretnék példát mutatni, hogy innen is fel tudok állni és Vivinek, a feleségemnek is bizonyítani, hogy menni fog” – tette hozzá bizakodva.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Molnár Gusztáv Instagram oldala)