2003-ban a fiatal, 16 éves lány, Callie Rogers azt hitte, élete legboldogabb napját éli:
Kiderült ugyanis, hogy 1 875 000 fontot, azaz körülbelül 761 millió forintot nyert a lottón.
Ám mint annyiszor, a sok pénz a lottónyertesnek nem boldogságot, hanem hatalmas szomorúságot és súlyos tragédiákat hozott.
Az óriási összeget a fiatal lány néhány év alatt az utolsó fillérig elköltötte:
Vett rajta házat magának és a családjának, drága designer ruhákat, autókat.
Sok pénzt költött utazásokra, partikra, mellműtétekre, tetoválásokra és hatalmas összegeket ajándékozott családjának és barátainak.
A nő saját bevallása szerint nem igazán tudta kezelni a nyomást és a hirtelen jött gazdagságot:
Sokan kihasználták jóhiszeműségét, párkapcsolatai kudarcba fulladtak és depresszióval is küzdött
A most 33 éves nő az utóbbi időben siklott ki igazán, amikor bódult állapotban ült a volán mögé, az intézkedő rendőröket pedig paprikaspray-vel fújta le. 22 hónapra tiltották el a vezetéstől.
Rengetegen szurkolnak Callie Rogersnek azért, hogy rendeződjön az élete és annyi év után végre ráleljen a boldogságra.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!