Oldal kiválasztása

A Nagy Ő szerdai adásában a versenyzők talán minden eddiginél jobban odatették magukat.

Ez persze igencsak érthető, hiszen nemsoká kiderül, ki lesz a befutó Jákob Zolinál.

A hölgyeknek táncolniuk kellett, ők pedig bele is adtak mindent. A 35 évvel fiatalabb Nati egyáltalán nem volt zavarban, a milliárdos csak pislogott, tüzes táncát látva! Ide kattintva megnézheted.

Ide kattintva pedig láthatod, hogy Emőke még a rudat is segítségül hívta elképesztő produkciójához!

Edina még attól sem riadt vissza, hogy tánc közben hirtelen beleugorjon Jákob Zoli ölébe! Ide kattintva visszanézheted ezt a jelenetet.

Virág is magabiztosan lépett Zoli elé, így jellemezte saját produkcióját: “A tánc nekem a véremben van, velem született.

Én vagyok a tánc, én vagyok a profizmus” – értékelte saját szavaival emlékezetes előadását.

Virág bemutatóját egyébként még versenytársai is nagyira tartották, és Jákob Zolinak is tetszett.

Látható volt, amint elismerő pillantásokkal jutalmazta mindazt, amit Virág prezentált számára néhány perc alatt.

“Virág hozta a formáját, felizzott a levegő” – kommentálta a “műsort” Zoli. Most te is visszanézheted ezt a különleges produkciót:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Mikor Köllő Babett meglátta Bettinát, így szólt Jákob Zolihoz: