Oldal kiválasztása

Berki Mazsi az előző három adásban mindháromszor veszélyzónába került, és mindháromszor megúszta a kiesést a Dancing with The Starsban.

Negyedszerre is ő kapta a legkevesebb pontot a zsűritől, így ismét veszélyzónába került, és ezúttal már neki kellett búcsúznia a műsortól.

Mazsinak ezen a héten extra nehéz lehetett a felkészülés, hiszen Bárdosi Sanyi többször is negatívan nyilatkozott róla.

Ha kíváncsi vagy, hogyan osztotta ki Mazsit olimpiai ezüstérmes birkózónk legutóbb a kamerák előtt, ide kattintva láthatod.

Mazsi így nyilatkozott kiesését követően: “Fantasztikusan éreztem magam a műsorban, rengeteget kaptam. Nagyon sok mindent tanultam: alázatot, megbecsülést, tiszteletet és azt hiszem, ami a legfantasztikusabb számomra, hogy megéreztem azt a fajta hiányt, szeretetet a kislányommal kapcsolatban.

Kezdett nagyon megterhelő lenni számomra a felkészülés, viszont azt gondolom, hogy gőzerővel és minden tőlem telhetőt megtettem.

Voltak nehéz pillanatok, amikor sírtam, zokogtam az autóban. Gyakoroltunk, táncoltunk, de mindeközben volt olyan nap, amikor este 10-kor értem haza, és nem tudtam találkozni a kislányommal, viszont tudom, hogy ilyenkor nagyon jó helyen van.

Igazából ez egy megpróbáltatás volt számomra. Az egyik oldalon megmutatta, hogy rengetegen szeretnek, és ez nagyon-nagyon jó érzés.

Megkaptam még azt, hogy mennyire kell értékelni azt, amink van, és tényleg minden percet kihasználni.

Tényleg nagyon sokat kaptam a műsortól” – zárta gondolatait Mazsi. Neked mi a véleményed? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon!

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Ezt a dalt énekelte Orbán Viktor a válogatottal az öltözőben az angolverés után: