Oldal kiválasztása

Kozsoról kevesen tudják, hogy nyolcéves kora óta gitározik. Gitáros-énekesként kezdte pályafutását egy rockzenekarban, mellyel több tehetségkutató versenyt is megnyert.

Az 1990-es évek közepén szakított a rockzenével. Új csapata, az Alvajárók triója már az akkor divatos, széles körben technónak nevezett – valójában eurodance – hangzással próbálta keresni a közönség és a pesti lemezkiadó kegyeit.

A Kozso művésznevet Pásztor László, a Neoton együttes egykori tagja, lemezkiadó, igazgató javasolta neki, amikor szerződtek.

Azt mondta, hogy a Kocsor Zsolt névvel elég nehéz a dance műfajban érvényesülni, és ezért összevonta a vezeték- és keresztnevet.

Az Alvajárók első albuma nagy siker lett, de 1993-ban máig ismeretlen okokból kilépett az Alvajárók zenekarból, és megalapította az Ámokfutók együttest.

A Szomorú szamuráj című számot Több tucat siker követte, mint például a Robinson, Hold dala, Meghalok egy csókodért.

De az ő slágerük volt a Bújj mellém, Csak a csillagok, Ne sírj, Neked adom, Érted fáj című nóta is.

Most az egyik legkedveltebbet, a Hold dalát dolgozta fel Lotfi Begi, Náksi és DR BRS:

A szám csütörtökön került fel a Youtube-ra és már több mint százezer megtekintéssel büszkélkedhet.

Neked hogy tetszik?

Oszd meg, hogy mások is hallhassák! 

(Kiemelt kép: Kozso Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Észveszejtően néz ki fogyása után bikiniben Molnár Anikó: több fotó is készült