Oldal kiválasztása

Miután annyi pletyka kering mostanság velük kapcsolatban, Kulcsár Edina és új párja, a rapper G.w.M. úgy döntöttek, közösen tisztázzák a helyzetet.

Együtt adtak interjút a Story magazinnak, amiben többek között elárulták megismerkedésük történetét:

“Sokan azt képzelik, hogy már a novemberi, Hello című számom megjelenésekor is volt köztünk valami, merthogy Edina szerepel a videóklipben, és biztos a dal is róla szól, de nem.

Ez a közös dalunk felvezetése lett volna, de az most a fiókban van, kicsit pihen, tekintettel erre a felhajtásra. Így, utólag hallgatva, olyan, mintha konkrétan rólunk szólna. A hideg futkosott a hátunkon, amikor meghallgattuk először egyben” – kezdte a rapper, majd Edina vette át a szót:

“Karácsony tájékán volt ismét egy nagy beszélgetésünk, akkor annyira mélyen kapcsolódtunk egymáshoz, hogy éreztük, ez itt valami más, valami több, valami hatalmas” – árulta el Kulcsár Edina, amire a rapper így helyeselt:

„Igen, ott valami szikrázott körülöttünk, és minden érzés kitisztult” – mondta határozottan G.w.M.

„Egyszerűen azt éreztem, hogy Márkot nem engedhetem el. Hogy ő a mindig is a várt szerelem, a mentsvár, akivel túlélhetek mindent” – vallotta be Edina.

“Úgy viselkednek velünk, mintha embert öltünk volna, pedig ‘csak’ szerelmesek vagyunk… Nagyon hasonlóak vagyunk, és életemben most először érzem azt, hogy saját magamat adhatom, mert nem vagyok valakinek se túl sok, se túl kevés.

Úgy szeret, ahogy vagyok… Emlékszem, volt, hogy zokogtam, ő pedig videóhívásban vigasztalt” – tárulkozott ki a Story magazinnak Kulcsár Edina.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: RTL Klub)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Meseszép díszekkel öltözteti ünnepi ruhába a karácsonyfát Szandi! Csodás képet osztott meg: