Oldal kiválasztása

A Séfek Séfe főzős reality óriási sikerét mutatja, hogy immár a negyedik évad fut remek nézettséggel a TV2-n.

A műsor tematikájában három részre osztható. Első héten a válogatók alatt a jelentkező kezdő és profi szakácsoknak egy óra áll rendelkezésére, hogy elkészítsenek egy ételt, amit a zsűri tagjai a kóstolótérben vakon kóstolnak, azaz anélkül, hogy tudnák ki készítette azt.

Véleményüket ezt követően fejtik ki, a továbbjutáshoz két kést kell kapnia a versenyzőnek, azaz két zsűritag szavazatára van szüksége.

Ezt követően egy háromnapos úgynevezett tréning következik, amely alatt a zsűritagok kialakítják csapataikat, így pedig kialakul a 18 fős döntős mezőny.

A verseny ezt követő szakaszában a séfek és csapataik minden nap versenyeznek a konyhában, majd meghívott vendégek kóstolnak szintén vakon, a kóstolótérben.

Azon két csapat versenyzői, akik nem kapnak védettséget, újból főznek, majd a zsűri által legrosszabbnak ítélt ételt készítő versenyző kiesik.

A verseny győztese tízmillió forintot és egy komoly továbbképzést nyer Franciaország egyik neves séfiskolájában.

A három vezető séf, Vomberg Frigyes, Wolf András és Krausz Gábor hatalmas lelkesedéssel tanítgatják versenyzőiket a különböző trükkökre.

Krausz Gábor most közösségi oldalán mutatta meg, mi zajlik a színfalak mögött, ilyen eddig még nem volt.

Itt te s láthatod mindezt:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

G á b o r K r a u s z (@gabor.krausz) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(KIemelt kép: TV2)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Videón, ahogy Kiszel Tündét elsodorják a hullámok: kétségbeesetten próbált menekülni