Oldal kiválasztása

Sokan úgy gondolják, hogy a szombati látványos paso doble volt Krausz Gábor eddigi lejgobb tánca.

Ám most kiderült valami, amiről eddig a séf és párja, Mikes Anna szándékosan nem beszéltek.

Gábor lázas betegen adta elő a koreográfiát. Így is lenyűgöző volt, ráadásul rejtett üzenet lehetett benne Tóth Gabi számára: Ide kattintva láthatod.

Ide kattintva pedig visszanézheted, hogy rögtön az előadás után Krausz Gábor ölbe vette Mikes Annát. Kiderült, miért tette!

Sőt, az az este további részében még Király Linda is a séf karjaiban kötött ki: Ide kattintva megnézheted.

Gábor most elárulta, betegen lépett színpadra: “Összességében elégedettek vagyunk az esti táncokkal, viszont volt valami, amit a műsorban nem akartunk mondani, hogy ne befolyásoljon senkit…

Én lázasan, betegen vagyok épp. Így nehezebb volt, de próbáltam fókuszálni, a héten pedig Anna öntötte belém a gyógyszereket, a lázcsillapítót, meg a lelket is persze.

Ez most nem volt 120 százalék, de mondjuk 99” – vallotta be szombati produkciója kapcsán a séf. Arról is beszélt, hogy nem viseli túl jól azt, amikor beteg.

“Már egy köhögésnél is attól félek, hogy ez volt az utolsó napom. De a legtöbb férfi ilyen, és a legtöbb nő ezt jól kezeli” – mondta el a Borsnak önkritikusan Krausz Gábor.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Megjelent L.L. Junior és Dárdai Blanka első közös dala: lehet emiatt kerültek közel egymáshoz