Új fejezetéhez érkezett a Sztárban Sztár leszek, hétvégétől már a középdöntők kerülnek adásba.
A válogatók tehát már befejeződtek, ám az utolsó pillanatok is rendkívül izgalmasak voltak.
A nézők például kiszúrták, hogy Tóth Gabi mintha füstöt vagy gőzt fújt volna ki a száján! Az énekesnő bevallotta, mit szívott, ide kattintva láthatod.
Ide kattintva pedig megnézheted, hogy Gabi a konzervatív matyó blúzt dögös bőrszerkóra cserélte, a felső ráadásul alig takart valamit.
A Sztárban Sztár Leszek középdöntői biztos, hogy a vidám pillanatok mellett drámai perceket is tartogatnak majd bőséggel.
Már látható a műsor előzetese, amiből kiderül, hogy a zsűritagok között is forrni fognak az indulatok. Mikor egy mindenki által tehetségesnek ítélt versenyző került a kiesés szélére, Majkáék nehezen tudták megemészteni.
“A Gabi állította fel eleve” – kezdte Majka, ám Tóth Gabi azonnal replikázott:
“Már megint rám akarjátok kenni, a Babettnek a hülye döntése volt” – vágott vissza az énekesnő.
Ekkor viszont Köllő Babettnél telt ve a pohár, és nagyon leteremtette Tóth Gabit, az énekesnő ijedt kis nyuszivá változott.
A videóból kiderül minden:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: TV2)