Az angliai Leeds környékéről származó Rachael majdnem lemondott az életről, de amikor megtudta, hogy terhes, új erőre kapott.
Az anyaság megváltoztatta az életét, és végül azt is lehetővé tette a számra, hogy megvalósítsa az álmait – olvasható a BBC beszámolójában.
Rachael Campey, aki az Egyesült Királyságban, a leedsi Crossgatesben lakik, az iskolai zaklatás során mentális stressz időszakán ment keresztül.
A történtek miatt a 14 éves lány kis híján feladta az életét, de végül szerencsés fordulatot vett a sorsa..
Amikor még a mélyponton volt, rájött, hogy terhes. A tudat, hogy testében egy baba növekszik, megváltoztatta az életszemléletét. Ezt mondta:
“Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, az valahogy megmentett. Új életre keltett.”
Bár rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie, 7 iskolában fordult meg mire elvégezte tanulmányait, mindemellett nevelte kislányát, de megérte.
Miután a York College-ban befejezte tanulmányait, a Leedsi Trinity Egyetemen tanult pszichológiát.
Rachael majdnem abbahagyta az egyetemet, amikor egyszerre nehezedett rá a gyermeknevelés, a munka és a tanulás, hiszen mindenhol a maximumot kellett nyújtania.
Aztán évekkel később, miközben Raechel a színpad felé tartott, hogy átvegye a diplomáját, lánya, az akkor már 6 éves Lily-Rose hallotta, hogy a bemondó rosszul ejtette ki a Campey vezetéknevet.
A kislány azonnal felállt a helyéről, és kijavította őket, és így szólt nagyon büszkén: “Ez az én anyukám!”.
Ezt volt Rachael nemes bosszúja. Megmutatta mindenkinek, hogyha az ember nagyon akar valamit, minden nehézség ellenére meg tudja csinálni.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Képek forrása: Rachael Campey Facebook oldala)