Oldal kiválasztása

A tehetségkutató műsorokból mindig a legelső évad a legemlékezetesebb, nem véletlen, hogy az X-Faktorból is az első évad volt az, amelynek énekeseire a mai napig emlékszünk: Vastag Csaba, Takács Nikolas, Janicsák Veca, Vastag Tamás és Király L. Norbi.

Annak ellenére, hogy a műsor alatt Norbi nagyon egyedi produkciókkal rukkolt elő, az X-Faktor után nem indult be olyan szinten a karrierje, mint az itt felsorolt többi embernek.

Próbálkozott ugyan az énekléssel és a dalszerzéssel, de mostanra úgy tűnik, elengedte ezt a dolgot, és teljesen másba fogott.

Néhány éve bűvölte el a rúdtánc. Először az interneten látott ilyen típusú videókat, akkor tetszett meg neki ez a világ, végül pedig maga is kipróbálta.

Azóta szorgalmasan gyakorol, és már neki is vannak tanítványai. Arra még nem gondolt, hogy versenyeken is részt vegyen:

“Volt róla szó, de nem vagyok az a versenyző típus. Ráadásul azon belül még maximalista vagyok, szóval én sosem leszek elégedett” – mondta a Fókusz riportjában Norbi.

Kedvenc férfineve a Ramón, ezért táncol Ramy művésznéven. Először még mezítláb nyomta, de egy véletlen miatt megtetszett neki a tűsarkú:

“Órán voltam és jött be utánam egy csajszi, akin ilyen cipő volt. Videókon már láttam ilyen cipőket, de élőben nem és ott mondtam, hogy Istenem, most tudtam meg, hogy mi az igazi szerelem” – mesélte az egykori énekes.

Így aztán legújabb produkcióit már 20-25 centi magas tűsarkú cipőben, csizmában adja elő. Itt megnézheted egyik legújabb videóját:

Neked mi a véleményed erről a látványos produkcióról? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon!

@l_pole Hard Art Exotic #poledance #pole #exotic #hardexotic ♬ eredeti hang – L

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Tóth Gabi videóban árulta el, mi történt Erdélyben, mielőtt szakított Krausz Gáborral:

(Kiemelt kép: RTL)