Eszenyi Enikő ismét az érdeklődés középpontjába került, miután Verebes István borította a bilit és elárulta, mit tett a színésznő egy darab próbáján.
Ha kíváncsi vagy arra, mit mondott a törött csuklóját ellátni igyekvő mentősöknek Eszenyi, ide kattintva megtudhatod.
Marjai Judit, a 80-as évek – mai napig gyönyörű – szupermodellje pedig most egy eddig titokban tartott történetet mesélt el Eszenyi Enikőről.
Közösségi oldalán tálalt ki, és egy 80-as években történt sztorit elevenített fel. Így ír minderről Judit a bejegyzésében:
“Bevallom sose kedveltem Eszenyi Enikőt. Teljesen önös érdekek és a szubjektív hozzáállásom vezetett ennek a ténynek a megállapításához.
Engem bizony már 16 évesen kirakott egy filmből, pedig mindössze annyi bűnöm volt, hogy csinosabb bolti eladólány voltam a jelenetben, mint ő .
A gyártás sajnálkozva jött, hogy lépjek le, amúgy is kifizetik a napi gázsit (1984 -ben ez kb 1500-Ft volt.)
Ettől kezdve, bár voltak szerepeim mégse lettem hivatásos színésznő, de Eszenyi hangjától mindig kivert a víz, ha meghallottam.
Szánom, bánom, hogy sose tudtam megkedvelni” – zárja sorait a csodaszép modell.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Marjai Judit Instagram oldala)