Lezajlott az első rózsaceremónia a Nagy Ő-ben, Árpa Attila a 16 versenyben lévő hölgy közül 3-nak nem adott rózsát.
Az első kieső Kitti volt, aki, mind mondta, csalódott, mert nem gondolta, hogy már a műsor elején kiesik, de elfogadja Attila döntését.
A második távozó nem más volt, mint Beatrix, aki korábban Zámbó Krisztiánnak volt a párja. Őt ide kattintva láthatod.
A harmadik búcsúzó pedig Virág lett, aki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy már az érkezésnél alig vett fel ruhát.
Ha kíváncsi vagy rá, milyen szettben próbálta meghódítani rögtön a műsor elején Árpa Attilát, ide kattintva láthatod.
Virág nagyon magabiztosan vágott neki a rózsaceremóniának, biztos volt abban, hogy továbbjut.
Arra egyáltalán nem is gondolt, hogy esetleg nem kap rózsát. Kritizálta is a végén Árpa Attila döntését.
„Rosszul döntött, mert én valóban miatta voltam itt. Minekutána nem leszek most Árpáné, így a továbbiakat a rendes, lánykori nevemen fogom folytatni” – mondta csalódottan.
Ebben a videóban Virágot is láthatod nyilatkozni a kiesés után. Neked mi a véleményed? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon!
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!