A Való Világ első évadának Ágija 2002 szeptember 11-én költözött a Való Világ villájába.
Idén tehát már több mint húsz éve, hogy szerepelt a valóságshowban. Mégis, a mai napig megismerik az emberek.
“Sokszor nem tudnak hova tenni. Nem jártunk együtt tai chira? Voltak nagyon vicces élményeim is: Ez nem a való világos Ági? Nem, az kövérebb” – mesélt élményeiről még korábban a Való Világ egykori játékosa.
Igaz, mostanában jóval kevesebb magyarral találkozik, hiszen Angliában él már jó ideje. 2013-ban költözött a szigetországba.
Jelenleg egy nagy, amerikai cég marketingmenedzsereként dolgozik ,három piac tartozik hozzá, Anglia, Írország és Izland
A Fókusz most felkereste Ágit, arról kérdezték, Angliában mennyire érezni az egész világba begyűrűzött inflációt.
“Az áremelkedés itt Angliában nagyon érezhető. Egy kicsi házam van, két szobával, nem változott a fogyasztás, sőt nyár van, nem fűtünk, de háromszorosát fizetem annak, amit pár hónappal ezelőtt.
Mind a benzin, mind a dízel nagyon drága. Miközben az albérletárak is emelkednek, de a fizetések nem” – nyilatkozta a műsorban Ági, aki így néz ki 20 évvel a Való Világ után.
Itt megnézheted a vele készült riportot, nagyon érdekes, miket mond az angliai árakról:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!